Tóta W.: Az ellopott és megkerült forradalom
1956 felnőtt. Értelmet nyert, amely már kellően kényelmetlen ahhoz, hogy megpróbálják kiradírozni. Ehhez kellett, hogy előálljon egy ilyen hatalom. Vélemény.
1956 felnőtt. Értelmet nyert, amely már kellően kényelmetlen ahhoz, hogy megpróbálják kiradírozni. Ehhez kellett, hogy előálljon egy ilyen hatalom. Vélemény.
A múlt héten, október 23-a alkalmából neonácik grasszáltak a fővárosban. Az ellenzéki érzelmű közvélemény megdöbbent. Az az ellenzéki közvélemény, amelyen belül gyökeresen eltérően ítélnek meg egy korábbi október 23-át. Ahogy magát, 56-ot is. A jelenség arról árulkodik, hogy a párbeszéd még a politikai oldalakon belül sem működik.
A volt budapesti rendőrfőkapitány első fokon a legenyhébb büntetést kapta, a volt országos főkapitány esetében a bíróság megszüntette az eljárást. A tévészékház ostrománál a rendőri erők helyszínparancsnoka kapott még megrovást a nem jogerős ítéletben.
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint Gyurcsány Ferenc – akkori miniszterelnök – a kötelességét teljesítette, amikor a 2006 őszi események során több alkalommal is közvetlenül tárgyalt rendőrségi vezetőkkel – közölte az ellenzéki párt kedden.
Bajnai Orbánnak írt nyílt levelére Rogán Antal frakcióvezető válaszolt. A fideszes politikus szerint Bajnainak önvizsgálatot kell tartania, hogy jól tette-e, hogy 2006-ban nem mondott le kormánybiztosi pozíciójáról.
Még mindig vannak rendőrök, akik ellen eljárás folyik 2006. október 23-a miatt - adta hírül a Hír TV. Két rendőr ellen hamis tanúzás miatt nyomoznak.
A 2006. október 23-i lovasrohamról rendelt festményt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, hogy az új alkotmány díszkiadásának illusztrációjaként szolgáljon - írja a Népszabadság pénteki száma.
Az MSZP szerint koncepciózus a 2006 őszi eseményekről készült Balsai-jelentés és felteszik a kérdést, hogy amikor már többször, a parlamentben, a különböző bizottságokban górcső alá vették a 2006-os eseményeket, akkor kit érdekel az országban még egyszer, ugyanaz a színjáték. A politikus szerint inog az Orbán-rendszer, a kormány gazdaságpolitikája pedig megbukott.
A Magyar Helsinki Bizottság amnesztiát javasol a semmisségi törvény helyett.
Hiába fokozta le a Fővárosi Bíróság első fokon hétfőn Vágó László nyugalmazott rendőr alezredest egy 2006. október 23-án összevert és megbilincselt férfi ujjának eltöréséért, ennek akkor sem lesz kihatása nyugdíjának összegére, ha a másodfokú bíróság helybenhagyja az ítéletet, s a lefokozás jogerőre emelkedik – derül ki a Belügyminisztérium által a Magyar Nemzet megkeresésére küldött levélből.
Elállt a 2006. október 23-i rendőri bántalmazása miatt indított pertől Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő - jelentette be Pataki Árpád bíró csütörtökön a Fővárosi Bíróságon.
A 2006-os őszi eseményeket követően miért nem indult eljárás a személyi felelősség tisztázására? Ki védte körömszakadtáig Gergényi Pétert? Milyen furcsa döntéseket hozott akkoriban a katonai ügyészség? Vannak-e már felelősei a rendőri atrocitásoknak? A székházostrom és az október 23-i rendőri fellépés újabb összefüggéseiről beszél Gulyás Gergely, a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság fideszes elnöke, a hvg.hu-nak adott interjúban.